REALITY CHECK
Ballagásipar
Nagy Endre utolsó frissítés: 10:19 GMT +2, 2013. június 13.És jönnek szépen sorban párosával. Osztályfőnök, vagyis oszi elől, a legszebb lányok kísérik kétoldalt. És virág mindenütt, a Bolyai téren még a galambok is rózsaillatút fosnak. Békebeli idők, békebeli felidézései jutnak eszembe. De miért?
Pedagógusi dilemma harminc évvel azutánról, vagyis a jelenből: ha én nem megyek ötszáz lejért kozmetikushoz, de a teljes végzős osztályom igen, akkor vajon szégyenben maradtam?
Kezdjük elölről és kezdjük rögtön a bocsánatkérésekkel:
Kedves ballagók, drága végzősök! Abszolút rendben van, hogy ti most a nagybetűs Élet kapujában vagytok és úgy érzitek, a világ rólatok szól. Mert ez így is van. A világ, a jövő, meg minden egyéb a kezetekben van. Ezért vagyok én beszarva.
Elballagtunk mi is annak idején, mint mindenki más. Sőt bármennyire hihetetlen, gyermekkorunk is volt, bár egyesek ezt cáfolják. És “a mi időnkben”, amikor ballagtunk, éppígy elvárt dolog volt lázadni és megfelelni egyszerre. Tudjátok miről beszélek: lázadunk a házibuliban, vodkásüveggel az asztal tetején és másnap zúgó fejjel szavaljuk az Ady-verset a ballagáson. Vannak örök dolgok. És az egésznek az abszurduma feloldozást talált abban, amiről akkor még nem tudtuk, hogy kisbetűvel írják: az életben.
Elnézem a ballagási forgatagot szép kis városunkban, ahol a hagyomány szent dolog, és kezdem nem érteni, hogyan is alakul a hagyomány. Szociológus ismerőseim biztos rángatózva kapkodnának könyvespolcaik felsőbb soraihoz, ha megkérdezném, mi a franc zajlik itt.
Mert ez nem ballagás, ez nem a nagybetűs Élet kezdése,
ez nem családok szégyenlősen elnyomott könnyei és nem az utolsó pénzen megvett fonnyadó, de imádott virág napja többé.
Persze a szpícsek és a nyakkendők a régiek, a káderek prófétaérzete is a régi és az évszázados falakon azóta is néma a penész, de valami azért megváltozott, nem?
Az még hanyagolható, hogy a Playboy bátran jöhetne kalendáriumot fotózni néhány középiskolai ballagásra (végülis majdnem mindenki elmúlt tizennyolc) de van néhány dolog, ami cseppet sem frivol, sőt libertinus lelkeket is simán hazavág.
Miért lett a ballagásból szépségverseny? Vagyis sminkverseny? Miért engedtétek/engedtük, hogy egy társadalmi műnorma épüljön e köré az életállomás köré, és meghatározza azt. Miért van az, hogyha kicsengetési kártyát kapok és elmegyek családi ebédre/vacsorára/flekkenre, akkor ötszáz lej a czekk? Miért nem zavar ez benneteket, lázadó, világmegvető, asztalontáncoló tizennyolcéveseket?
Hadd mondjam el azt, ami lehet, hogy belülről nem látszik:
ebből az egész ballagásiparból éppen ti vagytok kihagyva. Vagyis nem rólatok szól. Ti vagytok a szépen felöltöztetett bohócai, sőt címszereplői, verseitekkel, dalaitokkal, pár száz lejes frizuráitokkal, meg a teljes jelmezköltséggel, ami ezzel jár. Hogy mire jó ez a komédia? Szülői önigazolásra, gyermeteg önérzetek hizlalására és persze egy zsákutca feldíszítésére.
Mert ilyenkor május végén, június elején senki nem gondol arra, hogy a smink nem segít majd a magyar érettségin, és hogy a divatos nyakkendő nem segít átmenni matekből. Most még ünneplünk, mint a jövőt, holnap meg átkozunk, mint a lúzer generációt.
Mert ilyenek vagyunk, mi a szarházi felnőtt társadalom, akinek tagjaivá lettetek szép kis maskarás felvonuláson. Batyuk, versek és egyéb haszontalanságok ott porosodnak majd a hajdani gyerekszoba sarkában, míg ti majd vérverejtékes pénzen egyetemre jártok. Mert ez az élet, a nagybetűs. Ez a realitás, amibe homlokegyenest belerohantok és fájni fog, ha koppan.
Bocsássatok meg nekünk, felnőtt társadalomnak, hogy elraboltuk tőletek ezt a napot is. Szép fényképeket kérünk, a kicsengetési kártya stílusát is elemezzük, még a menüt is megkritizáljuk a családi vacsorán,
és közben a saját, közös jövőnket rúgjuk seggbe.
Mert undorítóan felnőttien kiszámolt és kiszámított világ ez a mostani ballagósdi: a virág megdrágul, a pedikűrös megdrágít és szégyen arra, aki nem áll be a sorba.
De amíg eme vidám komédia felvonul, a háttérben rohad a meg sem történt jövő. Mert az oktatási rendszer úgy pudvás, ahogy van, mert fiktív-egyetemre megy a ballagók hetven százaléka, de főképp azért, mert senki nem néz senki szemébe őszintén.
Hát itt az őszinteség, kedves ballagók: ideje leszarni a társadalmi konvenciókat, ideje megkérdőjelezni mindent és mindenkit. Középiskolát, ballagást, érettségit, egyetemet, államvizsgát, nagybetűs és kisbetűs életet. Mert ti most ballagókként kizsákmányoltak és kihasználtak vagytok. Playboy-naptár lettetek egy szar évre. Tudom, durván hangzik, és cseppet sem ünnepélyes. Nem bántani akarlak, de úgy néz ki mostanában a féltés is csúnya szavakat kell használjon.
Szóval sok sikert. Vagy mit is kell ilyenkor mondani? Szebb jövőt! Ja, az régebb volt... De itt egy kifejezés, ami talán kódolt üzenet is lehet, mert az idősebb generáció csak szótárral érti: REALITY CHECK: a lehetőség generációja vagytok és nem miattunk, hanem ellenünkre. Bizonyítsátok be.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!