2019. március 25. hétfőIrén, Írisz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
nagy.transindex.ro

BAJUSZMUTOGATÁS

Busszal jönnek zászlósok

Nagy Endre utolsó frissítés: 10:48 GMT +2, 2013. február 28.

A székely-zászlós, autonómiás bajuszmutogatás sajnos épp annyira káros lesz nekünk, vásárhelyi magyaroknak, mint amennyire haszontalan azoknak, akik hisznek benne.


Busszal jönnek zászlósok. Akár egy Lovasi-féle dalszöveg is kezdődhetne ezekkel a szavakkal, de lám, az alter-zenei abszurdum messze alulmarad kortárs valóságunkkal szemben. Március 10-én ugyanis a busszal-zászló-a-megyek-a-térre Kispál átiratot lehet majd dudorászni.

2010. december elsején kisbuszok parkoltak le Gyergyószentmiklós egy forgalmas pontján, és rajtaütésszerűen román zászlós fiatalok ütöttek tábort az út szélén. Különböző feliratokkal bizonyították, hogy Erdély román föld, és persze hangosbeszélős dübörgéssel szólt az induló, amely anno a román ütegek Kárpátokon való átkelését volt hívatott buzdítani.

Rosszul esett, szerencsére gyorsan lejárt. Pakoltak, és mentek oda, ahonnan jöttek. Maradt a keserű szájíz, maradt a lábbal tiport emberi méltóság tehetetlen dühe, és az emberi hülyeség láttán megfoganó mély szomorúság.

Ugyanez a keserű íz lesz sokunk szájában 2013. március 11-én, bármi is történjen egy nappal előtte. Mert ebből semmi jó nem sülhet ki, ezt borítékolni lehet. Március 10-e semmit nem fog segíteni a székelyek szabadságán (bármit is jelentsen ez ebben az országban 2013-ban), ugyanígy semmivel nem viszi előbbre az egymás mellett élő, de egymást kölcsönösen mellőző marosvásárhelyi román és magyar közösségek közötti közeledést.


Mert volt még ebben a városban busszal-zászlós történet, és csúnya vége lett:

előbb jöttek a zászlósok, aztán a botosok, aztán a ki tudja milyenesek. Abban a fekete márciusban otthon ültem tíz évesen, és azon gondolkodtam, vajon ma apámat agyonverik-e Vásárhely valamelyik utcáján. Ebben a mostani fekete márciusban ugyanúgy otthon leszek azzal, hogy mindent megteszek azért, hogy akiket szeretek, a lehető legtávolabb legyenek ettől az egésztől.

Valószínűleg nem lesz erőszak, nem ettől kell félni, de ez még nem jelenti azt, hogy nem is árt senki senkinek. A székely-zászlós, autonómiás bajuszmutogatás sajnos épp annyira káros lesz nekünk, vásárhelyi magyaroknak, mint amennyire haszontalan azoknak, akik hisznek benne. Amiben viszont nagyot fog előremozdítani, az a magyar ellenségkép még tökéletesebb megrajzolása elsősorban helyi román fejekben, de akár országos szinten is.


Már látom, ahogy a mainstream román nyelvű média a markát dörzsöli,

miközben a stábautót felpakolják: kész aranybánya ez, tálcán kínáljuk a témát ahhoz, hogy kiderüljön, mekkora nagy baj van ezekkel a székelyekkel. Ugyanígy a román politikum is elrebeg majd egy hálaimát zászlós ingyenbohócaiért, akik a plebs szórakoztatását, ingerlését szépen elvégzik, miközben nyikorog és recseg az egész állam: privatizációk hiúsulnak meg, ex-miniszterek kapnak letöltendőt, és bő kétharmaddal viszik az országot s benne románt-magyart fejjel neki a szebbjövőnek.

És valahogy, valamiért még mindig hihetőnek tűnik egyeseknek, hogy itt két zászlólengetés, vagy néhány fáklyás menetelés érhet bármit is. Hát higgyen mindenki, amiben akar, de ha egy mód van rá, ne szervezzen import-tüntetést az én városomban. Tudom jól, vásárhelyiek is elmennek és ott lesznek, nekik csupán annyit, hogy óriási tévedésben vannak, ha azt hiszik, ez az egész felfordulás egy pillanatig is Marosvásárhelyről, vagy az itt kisebbségben élő magyarokról szól.

Illetve, hogy mégiscsak szól rólunk is: szól a 2013. március 11-én, hétfőn reggel munkahelyén sunyító magyarról, miközben a rádióból, tévéből ömlik a magyarellenes propaganda, ugyanígy szól a román férjéhez, feleségéhez hazatérő magyarról, vagy a román osztálytársak között beilleszkedni próbáló magyar nyolcadikosról. Ők azok, akikkel nem törődik senki, akiket nem kérdez meg senki, akik éppúgy hanyagolhatók az autonómia magasztos ügyéért folyó harcban, mint a súrlódás tényezője a fizikapéldában.


És hadd előlegezzem meg a kézenfekvő kérdést:

hogy is kellene ezt akkor csinálni? Autonómia kell? Sajnálom, azt egyelőre Bukarestből adják, ha adják. Azt akarjuk, hogy a közvélemény ránk figyeljen? Tessék felkötni a székelygatyát - bocsánat, harisnyát -, kipödörni a bajszot, és akkor fel a buszra, át a Kárpátokon, és lehet válogatni a sok lehetséges bukaresti helyszín közül, ajánlottabb talán a parlament, vagy a kormány székhelye. Egy ilyen tüntetésre, ahol több ezer magyar a fővárosban teszi le érthetően, írásban is a törvényhozás asztalára, hogy mit is akar, anélkül, hogy egyetlen párt, szövetség, tanács, vagy gittegylet neve is elhangozna, anélkül, hogy egyetlen politikai vagy pártüzenet is hangot kapna, na, egy ilyen tüntetésre még én is elmennék. És nem is egyedül.

De úgy tűnik, nekünk ez a másik kell, nekünk arra van szükségünk, hogy székely autonómiát követeljünk nagymagyarországos pólóban, ami eleve földrajzi paradoxon, arról nem is beszélve, hogy ha lesz is itt autonómia a közeljövőben, akkor az ez: Marosvásárhely autonómiája a Székelyföldtől. Ezt a tüntetést mikorra szervezzük?
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!